Azt hittem ez lesz a nap, amikor újra 24 órás pizsamakihívást tartok, de sikerült megerőszakolni magam: téliesítettem a szekrényt. Ez az a cselekmény, ami leginkább emlékeztet a vizsgaidőszak helyzeteimre: nem látom a végét, mik ezek a dolgok, amikkel körül vagyok véve, aztán elhiszem, hogy most aztán minden darabra emlékezni fogok, majd következő naptól ugyanúgy állok tanácstalanul... jelen esetben a szekrény előtt. A nyári szezon levedlésének egyetlen előnye, hogy a ruhák kisebbek, mint a dagadt téli pulcsik, így viszonylag egyszerűen el lehet őket pakolni. Meg tudom fogalmazni az egyik álmomat, amit mondjuk az ötéves tervre kalibrálok: ha soha nem is lesz gardróbom, legalább adasson meg két ugyanakkora szekrény.
Bemutatom az asszisztensemet is, aki következetesen minden ruhakupacra ráfeküdt, hogy még lassabban haladjak:
Következő öt hónapos terv viszont az, hogy a kiszortírozott cuccokat feltegyem a netre és vagy eladományozzam mindet. Erre egy nem elhanyagolható méretű kupac emlékeztet most a szoba sarkában.