A péntek húskrémes melegszendviccsel, tejeskávéval és novemberi teraszonüléssel indult. Tehát jól. Még a szemközti felújítás sem tudta kedvemet szegni, inkább csak valahogy hozzáadott a reggel romantikájához. Olyan városias módon. A szabadtéri brunchoz az is hozzájárult, hogy a hely tulajdonosa nem szeretni, ha állat van a presszójában, amit meg is értenék, de kicsit ellentmondásos volt, amikor az asztalunkhoz lépett és az ölemben didergő szőrgolyót kezdte méltatni.
Azzal a reménnyel távoztunk, hogy talán nem kell megvárni a tavaszt, hogy újra élvezhessük hármasban a pöttyös bögre retró báját.
Estére a Szerb Színházba érkeztünk premierre. Szerbül hiányos a tudásom egyelőre - bár magabiztosan be tudok mutatkozni - egy darab megértése kihívás lenne, de itt végig volt felirat, úgyhogy ez senkit ne tartson vissza, ha kiszakadna kicsit a magyar kultúrából. A darab viszont nehéz. Nem megérteni, hanem viselni Kostana sorsát. Szép gondolat felkarolni egy történetet, aminek a középpontjában egy lány van, akit ahelyett, hogy szeretnének mindenki csak használ. Útravalóul mindenki kapott egy kis értékrendet, de utána a társulati kolózás némiképp oldotta a gyomrokban keletkezett feszültséget.
