Este egy olyan borkóstolóval egybekötött könyvbemutatón jártunk, ahol egy óra alatt tizenkét tételt kellett végigkóstolni. Erről nem tudok mesélni, mert nincs róla sok emlékem, leszámítva, hogy az Ausztrál fehérbor finom!
A délután viszont megéri a virtuális papírt. Éppen a Móriczon keringtem, ahol orrcsepp vásárlás helyett betévedtem a Bookline könyvesboltba. Mindig van egy csomó leárazott hibás könyv és inkább azt vettem, a bedugult orrt választva ezzel. De megérte, mert A Hill ház szellemét találtam meg a polcon, 1800 forintért, nem is tudom mikor kötöttem ilyen jó üzletet.
Már a huszadik oldalon tartottam a buszmegállóban ülve, amikor egy idős hölgy leült mellém. Kis idővel később megszólított:
– Elnézést, de ez a csodás illat esetleg Christian Dior?
– Nem, egy Chanel.
Majd megkérdeztem, hogy ezek szerint érződik, én már úgy hozzászoktam.
– Naná! Még közelebb is húzódtam, olyan jó az illata.
Én pedig megígértem, hogy elmondom a Nagynénémnek, mert ő választotta nekem ezt a parfümöt évekkel ezelőtt.
Elmondtam hol lehet kapni, aztán felszálltam a villamosra és kétszer is integettünk egymásnak. Aztán ennyi volt. Mégis valahogy a szívembe költözött, hogy két nő, negyven év korkülönbséggel talált közös témát, vette a bátorságot, hogy megszólítsa a másikat és őszinte figyelmet adott a másiknak pár percig. Remélem én is ilyen érdeklődő idős hölgy leszek egyszer. Chanel parfümben.
